Az utolsó emlékem, hogy megnyitottam a portált. Ezután a lábam már nem volt a talajon, majd hatalmas fájdalmat éreztem mindenhol. Hatalmasat nyögtem, mindenem fájt.
-Éltek még?-Jim hangja hallatszott.
-Igen.-ültem fel.
-Jelen.-ült fel Raphael is.-Most már csak azt kell kitalálnunk, hogy a hugi hova teleportált minket.
-Álljunk csak meg!-álltam fel.-Eleve a ti ötletetek volt ez az egész démon-idézős história. Bele se akartam menni. Apa rohadt dühös lesz ránk, ráadásul Max is egy jó ideig neheztel majd ránk.
-Maxet túlélem.-mondta Raph.
-Persze, mert te az év nagy részében otthon se vagy. Ha igen, akkor is mindig én szívom meg.
-Álljatok le! Nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy egymást öljétek. Mi lenne, ha higgadtan kijutnánk az erdőből és utána gyilkolhatjátok egymást tovább.
Jim, aki egyben Raphael parabatai felét is betöltő, mindig higgadtabban igyekezett kezelni a testvéri veszekedéseinket, mint mi, vagy esetleg a saját szüleink. Lehet azért is, mert unokatestvérek vagyunk, vagy esetleg az ő apukája, és a miénk egymás parabataiai is. Elindultunk, de az erdő végtelennek tűnt. Teljesen elveszettnek éreztem magam, mert ugyan sokat jártam az erdőbe régen, ez teljesen ismeretlen volt számomra.
-Van ötleted?-néztem a bátyámra.
-Milyen ötletem? Igaz, hogy az egész nyitogassunk portálokat dolog az én ötletem volt, de nem vettem figyelembe, illetve teljesen kiment a fejemből a betegséged. Lehet, hogy nem kértelek volna ilyesmire. Plusz Jamest sem rángattam volna bele ebbe. Az erdőből kivarázsoljuk magunkat valahogy.
-Abba ne legyél olyan biztos.-mondta Jim, aki jóval előttünk megállt.
Odaszaladtunk mellé. Tejes szememmel akartam látni azt, hogy mit basztam el. Felérve eléggé idiótán éreztem magam. Ugyanis a dombról lenézve New York tárult a szemünk elé. A város, ahol lakunk. Viszont nem volt olyan, ahogy mi ismertük.
-Alternatív univerzumban vagyunk?-kérdezte Raph.
-Nem. A helyzet eléggé gáz.-mondtam, ugyanis ekkor ébredtem rá arra, hogy mit tettem.
-Hol vagyunk?-kérdezte Jim.
-New Yorkban vagyunk. Ott ahol eddig. Csak nagyjából 20 évvel előrébb.
-Mivan?-döbbentek le a fiúk egyszerre.
-A portállal valahogy visszahoztam magunkat a múltba.
-Oké. Akkor vigyél minket vissza.-mondta Jim.
-Nem. Egy az, hogy azt se tudom,hogyan kerültünk ide. Másodszor pedig a betegségem miatt nem vagyok olyan erős, hogy még egyszer megtudnám csinálni. Eléggé utálni fogtok, de fel kell keresnünk aput, hogy segíteni tudjon.
-Oké, akkor keressük meg a jó öreget.-indult el Raphael.
-Ez a terved?-szólt utána Jim.
-Vagy ez vagy az, hogy a húgom megállíthatatlan betegségét megállítsunk. Szeretlek Sophie, de apu feltalálásának nagyobb esélye van.
-Igaza van.-néztem Jimre.-Inkább menjünk.
New York felé indultunk felkutatni apát és elmondani neki egy teljességgel lehetetlennek hitt sztorit.
-Amúgy gondoljatok bele. Híresek leszünk!-mondta Raph.
-Miért lennénk mi híresek?-kuncogtam.
-Te vagy az első boszorkánymester a múltban.
-Te ezt nem mondhatod el magadról.-mondta Jim.
-Nem is számít. Utaztunk az időben! Igaz, hogy nem tudjuk hogyan, de megtörtént. Bekerülünk a történelembe.
-Ennyi erővel már az miatt is bekerülhetnénk a történelembe, hogy egy árnyvadász és egy boszorkánymester gyerekei vagyunk.
Igaza van.-helyeselt Jim.-Az időutazás ehhez képest piskóta.
-Ünneprontók.-sértődött meg Raphael.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése