-Mennyi ideig tart egy ilyen gyűlés?-kérdeztem a papát.
-Ez változó. De mindig igyekszünk hamar végezni. Miért?
Mielőtt válaszoltam volna kopogtattak.
-Majd én nyitom.-vállalkoztam.
Az ajtóhoz sétáltam és vettem egy nagy levegőt. Az ajtó túloldalán nem Raphael állt, ami egy hatalmas nagy megkönnyebbülés.
-Meliorn vagyok, a tündérek követe.
Nem válaszoltam neki csak bólintottam és kitártam előtte az ajtót, hogy bejöhessen. A papa azonnal beszédbe elegyedett vele. Nem sokára ismét csengettek. Luke jött, a vérfarkasok képviselője. Az igazi tanácskozó helyszín a papa dolgozószobájában volt berendezve.
-Azt hittem Santiago is ideér időben.-méltatlankodott Meliorn.
-Sophie, megkéretlek, hogy kint a nappaliban várd meg Raphaelt?-fordult felém a papa.
-Per...persze.-dadogtam.
-Rendben. Légyszíves hozd ide, amint ideér.-erre nem feleltem, csak bólintottam.
Behúztam magam mögött az ajtót és vettem egy mély lélegzetet. Elmondhatatlanul ideges voltam, lüktetett mindenem. Megfordult a fejemben, hogy beleiszok a papa egyik erős italába, de azért levenné a fejem. Így fel alá járkáltam a nappaliban, egészen addig, amíg meg nem szólalt a csengő. Szinte futottam az ajtóhoz és igyekeztem nem feltépni.
-Szia Sophie!-mondta, amint meglátott.
-Szia! Gyere be!
Raphael belépett a lakásba.
-Beszélhetünk?-kérdezte.
-Azt hittem nem érsz rá! Miért nem mondtad ezt?
-Mert eleve nem Magnus lakásán lett volna ez az egész. Utolsó pillanatban változtattak helyszínt, nem volt beleszólásom.
-Jó, teljesen mindegy. Gyere, bekísérlek a dolgozószobába. Mindenki rád vár.
-Kérlek, ezt meg kell beszélnünk!
-Tudom, de nem most. Neked be kell menned abba a szobába.
-Sophie,kérlek...
-Raphael.-a két kezem közé fogtam az arcát, hogy figyeljen.-Nem haragszomrád,és ezt holnap ismeg tudjuk beszélni. Neked viszont be kell menned a dolgozóba, mert mindenki rád vár. És hidd el, nem túl türelmesek.
-Most hirtelen nem tudok mit mondani.-felnevettem.
-Gyere.
Bevezettem a dolgozószobába, majd ki is akartam menni.
-A boszorkánymester nem marad?-kérdezte Meliorn.
-Nem akarok zavarni.-a papára néztem.-A nappaliban leszek.
Bólintott. Ez volt a jel, hogy távozhattam. Becsuktam az ajtót, a szobában hagyva az alvilág nagyjait. A nappaliba mentem. Kimentem az erkélyre és egy darabig néztem a várost. Fél óráig álltam az erkélyen, akkor mentem be, amikor már hidegebben fújt a szél. Csináltam magamnak egy teát és kerestem egy könyvet a papa polcain, amibe beletemetkeztem. Közbe írt apa is, hogy vége van-e a tanácskozásnak. A rövid és frappáns válaszomra (nem) csak annyit reagált, hogy holnap Intézeti túra lesz, szóval úgy készüljünk, mert értünk jön. Remek. Ha a papa nem jön ki, akkor holnap hullafáradtan megyünk az Intézetbe. Bár a könyvre figyeltem, közbe nézegettem az órát. Már bőven elmúlt éjfél, mikor kinyílt az a bizonyos ajtó. Luke intett nekem és el is ment. Meliorn viszont hosszú ideig nézett rám az ajtó előtt állva.
-Minden rendben?-kérdeztem.
-Milyen könnyen hazudtok. Ő is és te is.-mosolygott.
-Parancsolsz?
-Minden rendben?-jött ki a papa, akit Raphael követett.
-Nem, csak beszélgetünk.-Meliorn a papára nézett.-A helyedben a körmükre néznék néha. További kellemes estét!
Vigyorogva távozott a lakásból nekem pedig kedven támadt utánamenni és szétrúgni a seggét. A papa miután megemésztette a hallottakat hol rám, hol pedig Raphaelre nézett. Viszont a tekintete megállapodott rajta és Raphael tekintetéből láttam, hogy szinte kinyírta volna a nézésével.
-Magnus...-kezdte Raphael, de a papa félbeszakította.
-Ugye nem értél hozzá a lányomhoz?
-Papa...-kezdtem, de felém se nézett.
-Ugye nem?
-Magnus, kérlek engedd, hogy megmagyarázzam!
-És te?-fordult felém.-3 napja vagy itt és ráugrasz az első emberre, aki bekopogtat a lakásba?
-Igazából...-kezdte Raphael.
-Te fogd be! Azóta ismerlek, hogy vámpír lettél és mindig segítettem neked! Erre az első adandó alkalommal rámászol a lányomra? Azt hittem bízhatok benned, Raphael.... Várjál! Te tudsz arról hogy Sophie a lányom?-oppá, ez csak most esett le neki.
-A tied és Alecé.-bólintott.-De nem mondtam el senkinek. Senki nem tudja rajtam kívül.
-Először: Ez maradjon is így! Másodszor: Emlékszem az Isabellelel törtékre. Nem akarlak a lányom közelében látni. Ha egyszer is megtudom, hogy beszéltetek úgy, hogy más nincs ott, szólok Alecnek. És nekem elhiheted, ő nem lesz ilyen könnyelmű, mint én. Világos?
-Rendben.-bólogatott.
-Papa...-kezdtem.
-Ez neked is szól Sophie!-nézett rám.-Alec elmondta, hogy megbízik benned Raphaelt illetően. De ezekszerint hazudtál neki. Tartasd magad távol tőle, vagy szólok az apádnak!... Mármint a másik apádnak. Érted!-haboztam.-Érted Sophie?
-Igen.-adtam meg magam.
-Raphael, szerintem jobb, ha most elmész.
-Rendben. Tényleg sajnálom Magnus!-Raphael rám pillantott.-Viszlát Sophie!
Ez volt az utolsó mondata. Ezután kiment a lakásból. Ketten maradtunk.
-Papa, ne haragudj, hogy nem szóltam! Rólam és Raphaelről. De esküszöm neked, hogy csak párszor találkoztunk.
-Rendben. Hiszek neked. De komolyan mondtam, amit mondtam. Nem találkozhatsz vele! Isabelle...
-Tudom mi történt vele, apa elmondta. De ígérem, nem találkozom vele. Apáról beszélve, azt mondta, hogy holnap Intézet túra lesz és reggel idejön értünk.
-Jó, inkább felhívom. Te menj fel. Majd holnap reggel szólok.
-Oké. Jó éjt!
-Neked is!
Adtunk egymásnak egy gyors puszit én pedig felmentem a szobámba. A szokásos fürdőszobai kecmec után pisziben igyekeztem lefeküdni, mikor kopogtattak a már elhúzott függönyű erkélyajtómon. Elhúztam a függönyt. Raphael volt odakint. Reméltem egyébként, hogy hidegen hagyja a papa intelme és néha legalább meglátogat. Kinyitottam az erkély ajtaját.
-Meg akarsz halni?-kérdeztem.
-Nem. Sophie, tudom, hogy rossz belátni, de Magnusnak igaza van. Rossz hatással vagyok rád.-na ennyit az esti találkákról. Úgy koppantam a padlón, hogy öröm lett volna nézni.
-Micsoda?-értetlenkedtem.-Én azt hittem...
-Nézd. Nem akarok packázni a szüleiddel. Pláne nem Aleckel. Bár Magnusszal se szívesen. Neked is és nekem is az lesz a legjobb, ha nem találkozunk többet.
-Ugye ezt te sem gondolod komolyan?
-De. Komolyan gondolom, bármennyire is nem értek vele egyet. A titkodat nem mondom el továbbra sem senkinek, ahogy megígértem.
-Raphael...
-Isten veled Sophie!
Ezután elillant, mintha ott sem lett volna.
-Akkor cseszd meg!-mondtam a semmibe, majd becsuktam az erkély ajtaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése