A történtek elmesélése után papa is megértette, hogy engem többször az Intézetbe nem fog vinni. Ebben az esetben ráadásul apa véleménye se érdekli majd. Mindenesetre ő maga küldött aludni. Fél 12 fele hallottam, hogy becsukódik nála az ajtó. Éjfélkor kopogtattak az erkélyajtón. Raphael.
-Nem hittem volna, hogy megjelensz.-nyitottam ki az ajtót.
-Látni akartalak.
Kimentem mellé, és behajtottam az ajtót. Kint beszélgettük el az egész estét az erkélyen a várost nézve.
-Kibírsz egy estét?-kérdezte, mikor már ment volna.
-Mert?
-Van egy vámpír dolgom, amit el kell intéznem.
-Na jó. De utána itt leszel.
-Mert, ha nem?-somolygott.
-Utánad megyek.
Reggel már apa is ott volt a papa mellett, amikor leértem. Tanulva a tegnapiból, nem pizsiben, hanem már felöltözve érkeztem.
-Reggelt apák!-köszöntem.
-Örülök, hogy ennyire jó kedved van.-mondta apa.-Akkor indulhatunk is.
-Jó szórakozást.-mondtam.
-Mármint te mész vele. Nem én.-mondta papa.
-Hogy mi?
-Hallottad. Hozz egy kabátot és mehettek is.
Halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy apa mégis hova akar vinni ilyenkor. Visszamentem a kabátomért és reménykedtem, hogy a tornacipőm megfelel. Kiléptünk a lakásból, majd az utcára.
-Hova megyünk pontosan?-kérdeztem.
-Nyugi, csak turistáskodunk.
-Mi?
-Szeretnék veled egy kis időt eltölteni. Tudod, hogy jobban megismerhessük egymást. Mármint oké, hogy te ismersz, de én téged nem. Nem tudom mennyi ideig lesztek itt, de az utolsó pillanatban nem szeretnék bocsánatot kérni, hogy nem ismertelek meg jobban. Szóval? Eltöltesz velem egy napot?
-El.-bólintottam mosolyogva.
Ha valaki azt mondja, hogy New Yorkban fogok futkorászni az apámmal, mint egy normális ember, azt mondom hazudik. Mégis elmondhatatlanul jó érzés volt. Hirtelen nem voltam haldokló boszorkánymester, ő pedig nem volt árnyvadász. Apa voltunk és lánya. És elmondhatatlanul boldog voltam. Délután a komppal mentünk ki a Szabadság - szoborhoz, ami eszméletlen lassan haladt.
-Ez a hajó az én időmben gyorsabb.-fintorogtam kicsit.
-Ezt megjegyzem a jövőre nézve.-mosolygott.-Mi volt Raphaellel?
-Mi?-lepődtem meg.
-Mi volt Raphaellel?
-Már elmondtam mi történt. Betoppant és mivel a papa használhatatlan volt, ezért segítettem neki. Cserébe megköszönte azzal, hogy hozott virágot.
-Egy eszméletlen nagy csokor vörös rózsát?-húzta fel a szemöldökét.
-Miért furcsa ez?-kérdeztem.
-Nem furcsa. Magnus aggódik.
-Miért?
-Raphael kihasználta a húgomat.
-Micsoda?-kerekedett el a szemem.
-Isabelle jin fennel volt fertőzve. Ez úgymond függővé tette. Raphel pedig segített neki.
-Ezt nem értem teljesen.
-A jin fen, hogy te is megértsd, vámpírméregből készül. Mivel Isabelle nem jutott hozzá, ezért keresett egy másik megoldást. Raphael pedig az élvezet miatt megharapta.
-Ezt nehezen hiszem el. Raphael nem tűnt olyannak.
-Mióta ismered? 3 napja? Ne akard védeni.
-Nem erről van szó.... Izzy a nagynéném, és sajnálom, hogy ő erről nem tudhat. Közel állok hozzá, mivel pasikkal vagyok körülvéve. Raphael pedig..... A papa mindig arra tanított és te is, hogy segítsünk mindenkinek, ha tudunk. Amikor bejött a lakásba megsajnáltam. Nagyon rosszul nézett ki. A papa elájult, amikor rázúdítottam az igazságot, és tudom, hogy nem kellett volna a betegségem miatt, de meggyógyítottam.
-Nem akarlak eltiltani Raphaeltől, se senkitől. Ismerj meg új embereket. Csak arra kérlek, hogy vigyázz. Nem lehetek ott mindig. Sőt! Kevesebb alkalommal leszek melletted, mint Magnus. De ő sem járhat mindig a nyomodban.
-Óvatos leszek, megígérem!-bólintottam, mire mosolygott.-Raphael és Jim hogy boldogulnak az Intézetben?
-Tudom, hogy Raphael a fiam és jókat kéne mondanom róla, de egyszerűen megőrjít az a páros.-mondta, mire felnevettem.-Jól harcolnak, viszont hamar elterelődik a figyelmük, pláne, ha meglátnak egy lányt. És neked mondom, hogy van válogatni az ő korosztályukból. A legutóbb elég sok lány érezett, a bátyádék pedig csak meresztik rájuk a szemüket.
-Ők ilyenek.-nyugtattam meg.-Hiába árnyvadászok, ők is csak fiúk. Ha meglátnak egy lányt, akkor nem az eszük után mennek. Hidd el, hogy koncentrálni fognak, ha veszélybe kerülnek.
-Bejössz holnap?
-Hova?
-Az Intézetbe.
-Nem akarok. Papa nem mondta mi történt? Konkrétan a nagynéném mentett meg. Azok az árnyvadászok...
-Idióták?
-Igen. Nem akarom, hogy még egyszer sarokba szorítsanak.
-Nyugi, én is ott leszek.
-Nem tudom...-haboztam.
-Sophie, ne add itt az ártatlant. Raphael elmondta, hogy megtanítottalak harcolni. A fiúkkal mégsem álltál ki. Miért?
-Ugye csak szórakozol? Az Intézetben voltunk, és elég idiótán nézett volna ki, ha egy boszorkánymester rátámad az árnyvadászokra. Nem érdekelte volna őket, hogy szórakoztak velem. Inkább meghúztam magam.
-És hagytad, hogy Isabelle megvédjen?
-Ő az én időmben is eszméletlen menő.
-Tudom, nem beszélhetsz erről, de....Vannak gyerekei? Mármint férje és családja?
-Azt hiszed egyedül van?-nevettem fel, mert tényleg szórakoztatott, hogy apa ilyeneket feltételez a nagynénémről.
-Nem azt, hogy egyedül van. Hanem, hogy nem Simonnal van.
-El kell, hogy keserítselek.
-Sophie...
-Együtt vannak. Házasok és nagyon boldogok. Gyerekeik is vannak, akik kisebbek, mint mi, de árnyvadászok és olyan bátrak, mint az anyukájuk. Simontól nem tudom mit örököltek, de a nagynénémtől nagyon sokat.
-Oké, most egy kicsit jobban érzem magam.-mosolygott.-Gyere! Megállt a komp.
Kiszálltunk a szigeten és miután kinézegelődtük magunkat, felmentünk a kilátóba és lejöttünk egy padon ültünk, ahol az óceán és a város panorámáján kívül nem láttunk semmit. Kihalt volt és békés.
-Téged ilyenkor nem keres senki?
-Nem mondanám. A mai nap mondtam, hogy nem leszek bent. Nem vagyok kulcsfontosságú ember, hogy nélkülem ne tudjanak odabent létezni.
-A nagynéném sejt valamit?
-Miről?
-Raphaelről és Jimről. Hogy igazából kik.
-Hát.... Erről még beszélnünk kell. De látom, hogy sejt valamit. Beszélek a többiekkel és ha mindenki úgy dönt, akkor beavatjuk. Őt is és Simont is.
-Utána pedig menekülünk nehogy seggbe rúgjon minket?
-Nagyjából.-összenéztünk, majd mindketten felnevettünk.
Már sötétedett, amikor visszaértünk a lakásba. A papa éppen nagyban készülődött.
-Hova mész?-kérdeztem.
-Ohh, már meg is jöttetek?-állt meg hirtelen és ránk nézett.-Amúgy merre jártatok?
-Turistáskodtunk.-mondta apa.-De komolyan, hova mész?
-Én sehova. Ők jönnek ide.
-Kik?
-Nagyjából fél órája hívtak, hogy nálam lesz az Alvilágiak Tanácsa.
-Micsoda?-kérdeztem.
-Az alvilágiak, vagyis a tündérek, boszorkánymesterek, vámpírok és vérfarkasok vezetői tanácsot alapítottak és időnként egy előre megbeszélt helyen tanácskoznak.-magyarázta apa.
-És most nálunk lesz a találkozó?-néztem körbe.
-Igen, úgyhogy kérlek öltözz át.-kiáltotta valahonnan a papa.
-Ugye nem hagysz itt vele?-néztem apára.-Teljesen meghibbant.
Mielőtt válaszolhatott volna csipogott a telefonja. Kikapta a zsebéből, megnézte, majd egy elfojtott káromkodás után rám nézett.
-Ne haragudj, de mennem kell.-adott egy puszit a fejemre.-Szia Magnus!-kiáltotta a lakásba, majd elment.
-Elment?-jött ki a papa, miután becsukódott az ajtó.
-Igen.-bólintottam.-Kik jönnek hozzánk? Csak, hogy tisztába legyek.
-Oké. Hát itt leszek én, a vérfarkasoktól Luke, a tündérektől Meliorn, a vámpíroktól pedig Raphael. De őt nyilván ismered, mivel megmentetted az életét.
-Ezt most folyamatosan fel fogod nekem hozni?
-Rendben, sajnálom. De nem akarlak elveszíteni idő előtt Sophie! Csak most ismertelek meg. Szeretném, ha vigyáznál magadra.
-Nyugi, vigyázok! Csak nem akarok tündérekkel és vérfarkasokkal egy szobában tartózkodni.
-Neked nem kell itt lenned. Csak segíts előkészülni és felőlem egész este kuksolhatsz a szobádban.
-Jó, segítek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése