6. - Éjfél

Reggel, apa is betorpant. Papa pedig előszeretettel újságolta, hogy a kislányát meglátogatta valaki. Apa szerencsére józanabbul fogta fel a dolgokat, miután elmagyaráztam neki a dolgokat. 11 órakor elmentem "aludni", majd hamarosan hallottam, hogy papa szobájának ajtaja is csukódik. Átöltöztem, és reménykedtem abban, hogy a papa nem védi varázslattal a lakást, különben nagy baj van. 5 perc múlva éjfél, így a cipőmet fogva, mezítláb osontam ki. Még akkor sem vettem fel, amikor kiléptem a lakásból. Leértem a földszintre, kiléptem a bejárati ajtón.

-Késtél.-mondta Raphael, aki a lépcső alján várt.

-Nem akartam, hogy Magnus felébredjen.-ültem le a lépcsőre, hogy felvegyem a cipőm.

-Mennyire volt dühös?

-Nem annyira.-felálltam.-Mehetünk. Akármerre is akarsz menni.

-Gyere.-nyújtotta kezét, amit el is fogadtam.

Így indultunk el, szerte, keresztül kasul a városban. Nem vámpír tempóban, hanem rendesen, sétálva. A város kezdett feléledni.

-Elárulod mit szeretnél tudni?-néztem rá.

-Mindent.-állt meg és nézett a szemembe.-Ki vagy?

-Sophie.

-Tudod, hogy nem így gondoltam.

-Figyelj, az én sztorim ennél bonyolultabb. 

-Mennyire?

-Nagyon.

-Miért honnan jöttél? Ausztrália? London? Madagaszkár?

-Nem. Innen. New York-ból. Csak...

-Csak?

-Csak.... 20 évvel előbbről.

-Micsoda?

-Mondom. A jövőből jöttem.

-Martinit ittál Magnusnál, mielőtt eljöttél?-vigyorgott, de nem sokáig, amíg észrevette, hogy én nem nevetek.-Ugye ezt nem mondod komolyan?

-Kamaszkori idiótaság. Démont akartunk idézni a tesómmal meg a parabataijával, erre itt kötöttünk ki.

-Miért pont démont?

-Mert angyalt nem lehet?

-És mit keresel Magnusnál?

-Ő az apám. Pontosabban az egyik.
-Tehát...akkor Alec Lightwood a másik?
-Igen. Ezekszerint örökbe fogadtak.
-Igen....És most jön az a pillanat, hogy elsétálsz.
Még mindig az utcán álltunk, egymás kezét fogva, egymás szemébe nézve. Csak nézett rám, mosolygott, majd közelebb húzott magához.
-Ezért pokolra fogok kerülni.-suttogta.
Ez volt az utolsó mondata, mielőtt megcsókolt. Igen, megcsókolt. Az idő hideg volt, akárcsak a keze, ahogy az arcomhoz ért. De az ajka nem. Volt egy olyan érzésem, hogy ezért a csókért, nem csak ő kerül pokolra, hanem én is. Viszont nem bántam ebben a pillanatban semmit, csak élveztem.
-Látlak még?-kérdezte.
Lassan 3 óra volt. A bejárati ajtó előtt álltunk, ott, ahol találkoztunk. Már tettünk egy nagy kerülőt a városban, mire újra visszaértünk a kiinduló pontra.
-Nem tudom.-mosolyogtam.-De holnap nem szökök ki. Így is rizikós.
-Akkor nem tudom.
-Vaagy...Jöhetnél te is.
-Mi? Hol? Az ablakon, mint Casanova?
-Akár.-vontam meg a vállam.-Persze, csak ha akarsz látni.
Adtam neki egy búcsúcsókot, majd bementem. Síri csendben halkan, és imádkoztam, hogy a papa nem ébredt fel közben.